Vannak legendák, s igaz történetek. Ilyeneket hallani dr. Dóczi Tamás idegsebészről, a Pécsi Tudományegyetem professzoráról is. A gyógyult betegek dicsőítik, akin nem tudott segíteni, bírálja.
Olvassa el a teljes cikket a pecsiujsag.hu oldalon.
Kossuth rádió Arcvonások című műsorának 2015. augusztus 27-i vendége volt Prof. Dr. Dóczi Tamás. A hanganyag elérhető a rádió honlapján: Kossuth Rádió - MédiaKlikk Riporter: Schweier Rita Szerkesztő: ifj. Tóth György
A genetika terén lezajlott forradalomhoz mérhető az agykutatás fejlődése, amely révén ma már egy gomb megnyomásával ki tudjuk kapcsolni a Parkinson-kórt, tünetmentesíteni tudunk súlyos epilepsziás rohamokat – és mindez csupán a kezdet. Tudja, mi az a neuromarketing? És azt, hogy mindezt jelentős részben a The Beatlesnek köszönhetjük? Dóczi Tamással, a Nemzeti Agykutató Program egyik vezetőjével beszélgettünk.
Közszájon forog a történet, nem tudom igaz-e, de nagyon jellemzőnek érzem. Dóczi Tamás, a pécsi idegsebészeti klinika igazgatója segítséget hívott nagypostavölgyi kertépítéséhez. Alig, hogy megindult a munka, az akadémikus kivénhedt talicskája összerogyott, és végképp használhatatlanná vált. Néhány kilométerre lévén egy áruház, maga a házigazda ajánlkozott, hogy autójával elugrik új tragacsért. Kicsit talán elhúzódott a bevásárlás, ám egyszer csak látják a segítők, hogy valaki a főúton tol valamit. Ahogy közelebb ért, megismerték: a professzor volt az.
Talán soha nem voltak annyian a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, mint néhány hete Dóczi Tamás professzor székfoglalóján. A Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinika vezetőjének előadására a szakma annyi neves képviselője volt kíváncsi, hogy kis kocsikkal hozták az épületből a pótszékeket. Ez a felfokozott érdeklődés valószínűleg nemcsak az elismert tudósnak, kiváló idegsebésznek, sikeres intézetvezetőnek szólt, hanem annak az embernek is, akit Astellas-díjra ajánló betege az „élete orvosának” nevezett.
Talán soha nem voltak annyian a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, mint néhány hete Dóczi Tamás professzor székfoglalóján. A pécsi idegsebészeti klinika vezetőjének előadására a szakma annyi neves képviselője volt kíváncsi, hogy kis kocsikkal hozták az épületből a pótszékeket. Ez a felfokozott érdeklődés valószínűleg nemcsak az elismert tudósnak, kiváló idegsebésznek, sikeres intézetvezetőnek szólt, hanem annak az embernek is, akit Astellas-díjra ajánló betege az „élete orvosának” nevezett.